Az Egyesült Államok kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából
Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint a tanács álszent és öncélú, nem méltó a nevére, de az Egyesült Államok ezután is betartja állítólag korábbi emberi jogi kötelezettségvállalásait.
Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint a tanács álszent és öncélú, nem méltó a nevére, de az Egyesült Államok ezután is betartja állítólag korábbi emberi jogi kötelezettségvállalásait.
Másfél órát tanácskozott egymással szerdán este New Yorkban Mike Pompeo és Kim Jong Csol, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnöke, a hírszerzés volt vezetője.
Az új amerikai külügyminiszter szerint Észak-Korea korábbi ígéretei hamisnak bizonyultak, ezért a mostani tárgyalásokon olyan lépéseket kell tennie, amelyek visszafordíthatatlanok és be is tartja azokat. Trump elnök is jelezte korábban: nem hagyják, hogy a kommunista ország játszadozzon velük.
57-42 arányban megszavazta az amerikai szenátus Mike Pompeo volt CIA-igazgató külügyminiszteri jelölését csütörtökön.
Az esetleges "erőteljes" katonai lépés Észak-Korea ellen változatlanul napirenden van – jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a CNN hírtelevízióban.
Diplomáciai úton rendezné az Észak-Koreával kapcsolatos válságot Kína. Ezt igyekezett elérni az amerikaiaknál.
Akár mérföldkőnek is tekinthető nyilatkozatot tett Észak-Koreával kapcsolatban a Dél-Koreába látogató amerikai külügyminiszter.
Nő kerül a republikánusok élére, meleg férfi képviseli majd Amerikát az ENSZ-ben.
John Kerry egy héten belül Moszkvába szeretne látogatni, és tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Szergej Lavrov külügyminiszterrel a szíriai és az ukrajnai válságról. Ezt maga az amerikai külügyminiszter közölte szerdán Párizsban.
Bécsben tárgyalhatnak hamarosan Szíriáról Oroszország, Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok külügyminiszterei – közölte hétfőn egy orosz diplomáciai forrás. A többoldalú külügyminiszteri találkozót a spanyol fővárosban tartózkodó John Kerry amerikai külügyminiszter kezdeményezte.
John Kerrynek hétfőn kellett volna Moszkvába érkeznie orosz kollégája meghívására, hogy az ukrajnai rendezést megvitassák, de az amerikai külügyminiszter elhalasztotta útját – erről Szergej Lavrov tájékoztatta Vlagyimir Putyin államfőt Szocsiban.
Az amerikai külügyminiszter szerint Egyiptom mérföldkőhöz érkezett, és vissza kell hozni a polgárháború széléről. John Kerry felhívta szombat este az egyiptomi átmeneti kormány két magas rangú tisztségviselőjét, Mohamed el-Baradei alelnököt és Nábil Fahmi külügyminisztert, hogy kifejezze aggodalmát az utóbbi 24 óra erőszakos cselekményei miatt.
Egy katonai repülőgép fedélzetén hazaindult hétfőn Svájcból John Kerry amerikai külügyminiszter, aki előző nap kerékpározás közben elesett, és eltörte jobb combcsontját – közölte az amerikai külügyminisztérium.
Botrányosnak, elfogadhatatlannak és károsnak nevezte csütörtökön az amerikai külügyminiszter, hogy egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő becsmérlő kifejezést használt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel kapcsolatban.
Az amerikai külügyminiszter nyilatkozatban fejezte ki jókívánságait Barack Obama elnök és az Egyesült Államok népe nevében Magyarországnak a nemzeti ünnep alkalmából.
Néhány nap múlva folytatódhatják az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokat – mondta az amerikai külügyminiszter pénteken. John Kerry Izraelben nyilatkozott újságíróknak az iráni kérdésről a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren.
Sürgős biztonsági tárgyalások miatt váratlanul Afganisztánba érkezett pénteken az Egyesült Államok külügyminisztere. John Kerry előre be nem jelentett látogatásán Hamid Karzai afgán államfővel egyeztet, elsősorban arról a szerződéstervezetről, amely megengedné, hogy Afganisztánban maradjanak amerikai haderők a NATO csapatainak 2014-ben esedékes kivonása után.
Az amerikai kormány adatai szerint összesen 1429 embert öltek meg a múlt szerdai gáztámadásban Szíriában, köztük 426 gyermeket – mondta magyar idő szerint pénteken kora este Washingtonban az amerikai külügyminiszter. John Kerry szerint a vegyi fegyvereket három nappal a támadás előtt készítették elő. Az amerikai elnök még nem döntött Szíria ügyében, de bírálta az ENSZ Biztonsági Tanácsát, mert a testület szerinte "képtelen volt választ adni a nemzetközi normák egyértelmű megsértésére".
Hűvös fogadtatásra számíthat John Kerry amerikai külügyminiszter, aki a titkos adatgyűjtési botrány miatt fagyosabbá vált kapcsolatokat szeretné elmélyíteni Kolumbiával és Brazíliával hétfőn kezdődő dél-amerikai látogatásán.
Kórházba szállították vasárnap délután Teresa Heinz Kerryt, az amerikai külügyminiszter feleségét.